Kitűzve a zászló

Talán nincs olyan nap a naptárban, amikor ne lenne valaminek vagy valakinek az ünnepe. Ilyen augusztus 22-e is. Ezen a napon nyílik meg Magyarországon a Pesti Magyar Színház, későbbi nevén a Nemzeti Színház (1837), megalapítják Genfben a Nemzetközi Vöröskeresztet (1864), megrendezik Salzburgban az első Ünnepi Játékokat (1920), névnapjukat tartják az orosz Péterek és Irinák, és kijelölik Moszkvában az orosz zászló születésnapját (1994).

   
1) Цвета флага. A zászló színe
     Онлайн-тест

2) Триколор. Trikolor
1994 óta [  4д  ] augusztus 22-én ünneplik az oroszországi zászló születésnapját.
A jelenleg állami zászlóként használt fehér-kék-piros zászló 1669. augusztus 22-én „született”, vagyis ekkor tűzték ki először az Орёл (sas) nevű hajóra. Ez volt az egyik olyan hajó, amelyet az uralkodó cár (Алексей Михайлович) azért építtetett, hogy az ország kereskedni tudjon a Kaszpi-tengeren. 
A néhány hajóból álló flotta elkészítését holland mesterek [     ] irányították. Így aztán nem csoda, hogy éppen piros, fehér és kék színű [     – igen jó minőségű – anyagot rendeltek Szibériából a hajózászlók számára. És azon sem lehet csodálkozni – korabeli ábrázolás is igazolja –, hogy a főhajóra kitűzött hármas osztatú zászló felső és alsó sávja sötét, a középső pedig világos volt, vagyis a színek elrendezése más volt, mint a jelenlegi; sőt a hatalmat jelképező kétfejű sas ábrázolása is felkerült a zászlóra [       ].
A 17. százas legvégén a színek sorrendje megváltozott: I. Péter cár Szent Péter nevű jachtján ugyanis már fehér-kék-piros zászló lengedezett. Európai utazásai során Nagy Péter ezt a – középen kétfejű sassal ellátott – formát használta Oroszország jelképeként.
A 18. század elejétől a személyszállító és kereskedőhajók zászlaja – erre bizonyíték I. Péter cár saját kezű rajza – fehér-kék-piros, de sas nélküli volt. A hadihajóké ettől eltért.
A 19. század közepén színt váltott a zászló (fekete-sárga-fehér lett), ám 1896 és 1917 között ismét a fehér-kék-piros lett a hivatalos szín [       ].  
A sarló-kalapácsos, ötágú csillagos vörös zászlót (amely számos változat eredményeként 1924-ben kapta meg – a későbbiekben is többször módosított – alapformáját) 1991. augusztus 22-ig használták. Az állami zászló ünnepéről 1994-ben döntöttek.

3) Символы? Szimbólumok?
     (материал подготовлен на основе открытых источников)
Ismerős a „piros-fehér-zöld, ez a magyar föld” mondóka? Megközelítően ennyi jelképes tartalma van az orosz zászló színeinek is. Ám érdekességként ide lehet idézni:
     Вариант №1
           белый цвет — свобода, независимость
           синий цвет — Богоматерь
           красный цвет — державность
     Вариант №2
           белый цвет — благородство и откровенность
           синий цвет — верность, чест¬ность
           красный цвет — мужество, смелость, великодушие и любовь
Правда ли?
     да / нет → Белый цвет символизирует любовь.
     да / нет → Красный цвет свидетельствует о державности.
     да / нет → Синий цвет синоним верности.
     да / нет → К Богоматери относится красный цвет.

4) Вопросы и ответы. Kérdések és válaszok, szövegmegfelelések
22 августа в России (Российской Федерации ~ РФ) отмечается День Государственного флага. Флаг один из официальных государственных символов Российской Федерации, наряду с гимном и гербом. Цвет каждой полосы флага должен соответствовать номеру цвета (RGB ‒ белый: 255-255-255, синий: 0-57-166, красный: 213-43-30).
 a  Голландские мастера считались лучшими кораблестроителями в Европе.
 б  Флаг был трёхполосным из трёх горизонтальных полос с двуглавым орлом.
 в  Цвета полос флага «Орла» совпадали с цветами голландского флага (красно-бело-голубого).
 г  Официально бело-сине-красный флаг утвердили в 1896 году и таковым он и оставался до 1917 года.
 д  Праздник берёт своё начало с 1994 года.
     » Что отмечается 22 августа?
          _________________________________________________
     » С какого года берёт своё начало этот праздник?
          _________________________________________________
     » Какого цвета государственный флаг?
          _________________________________________________
     » Какие официальные государственные символы в РФ?
         _________________________________________________

5) Visszatekintő
„…nem bot és vászon, hanem zászló.” (KD)
Ki látja?
Részlet(esen) ‒ 22
Egy kis színes

ЗАПОМИНАЛКА
кораблестроитель
hajóépítő, hajóács
полоса
sáv
двуглавый орёл
kétfejű sas
брать/взять начало
kezdődik, kezdetét veszi
наряду с чем
vmivel együtt, vmi mellett

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Az a bizonyos kis fekete

Kulics a kuglóf