„Az írásjel […] gomb az egyenruhán…” (Csehov)

«Знаки препинания […] пуговицы на мундире…» (А. П. Чехов)

(1) Az orosz nyelvű szövegekben a 15–16. századig nem(igen) alkalmazták a központozást. 
Elsőként a pont (bár elsődlegesen nem mondatvéget jelölt, hanem a középzónában elhelyezve szöveget tagolt), másodikként a vessző jelent meg. 

A kérdő mondatot – kezdetben – pontosvessző zárta, majd elterjedt a mondatzáró kérdő- és a felkiáltójel, amelynek még a 16–18. században is kérdőpont (точка вопросительная), illetve csodálkozáspont (точка удивления) volt a neve.



A kerek zárójel – mint az első páros írásjel – a 17. század elején került az orosz nyelv szabályzatába. A 18. századi szentimentalista író, Karamzin (így jegyzi az interpunkcióval foglalkozó szakirodalom) honosította meg az idéző- és a gondolatjelet, valamint a három pontot…

A központozás szabályait elsőként Lomonoszov rögzítette 1755-ben az Orosz[országi] grammatika («Российская грамматика») című munkájában. 

(2) A kötőjel, elválasztójel, vagyis a дефис tapadó írásjel, alakja: [-]; szóösszetételben, rövidítéskor, elválasztáskor használjuk: кто-нибудь, Москва-река; б-ка ’библиотека’; май-ор.
A gondolatjel, vagyis a тире [–] előtt és után mindig van szóköz (пробел): Любовь – форма.; поезд Санкт-Петербург – Москва.

Az idézőjel alakja, elhelyezkedése nem azonos minden nyelvben. Például a magyarban ilyen: „венгерские »кавычки«”, az oroszban ilyen: «„это“ русские кавычки», a német így: „немецкие кавычки“, az angol pedig így jelöli: “вот ‘английские’ кавычки”.

A hashtaget jelölő # (решётка 'rács') írásmódja még nem egységes: lehet хештег, хэштег, хэш-тег is. Új írásjel a @ (собака 'kutya') is.

(3) Az 1970-es évek Pont, pont, vesszőcske… című, zenés ifjúsági filmje a címadó dallal kezdődik:
Точка, точка, запятая –
Вышла рожица смешная.
Ручки, ножки, огуречик, –
Появился человечек!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Nagy Péter Moszkvában

Szoborrá vált betű