Ki (nem) találta ki a csiszolt poharat?
Ктo (нe) изoбрёл гранёный стакан?
Hetvenöt éves a csiszolt pohár
Nem volt a széles szovjet földön olyan utcai szódavíz-automata, kvászáruda, menza, étterem, büfé, úttörő- vagy építőtábor, vonat, de még háztartás sem, ahol ne lett volna (sőt talán most is van, akár használatban is) jó néhány csiszolt pohár. Nem véletlenül tartják ezt az 1943. szeptember 11-én született tárgyat a szovjet élet jelképének. E szerepének megfelelően a keletkezéstörténete is mesés.
Az illusztráción lévő kvászpohármosós képet 1976 végén készítettem Buharában
(1) A témában kimeríthetetlen a városilegenda-gyártók fantáziája
A történelmi múltba révedők I. Péter idején vélik megtalálni a kezdeteket. Állítólag az akkori poharak annyira erősek, stabilak voltak, hogy még tengeri viharban sem estek le az asztalról, nemigen törtek el. Ez jellemezte egyébként az 1940-es évektől gyártott poharak minőségét is – egészen az 1980-as évekig, amikor a régi gyártósort újra cserélték ki…
A világegészben gondolkodók az amerikaiaknak tulajdonítják e pohár kitalálását.
Van, aki megesküszik rá, hogy a pohár tervezője a híres-neves Vera Muhina szobrász volt (aki nem mellesleg megalkotta a Munkás és kolhozparasztnő monumentális moszkvai emlékművét; монумент «Рабочий и колхозница»).
Kommentelők egész raja kardoskodik amellett, hogy – bár a hagyatékban semmi nyoma a terveknek – a poháralkotó csakis Vera Muhina lehet. Van, aki tudni véli, hogy a tervezésbe Muhina még a vörös-fekete négyzeteiről, köreiről híres («Чёрный квадрат», «Чёрный круг», «Красный квадрат») Kazimir Malevics festőt is bevonta.
A család ösztönző erejét hangsúlyozó csoport szerint az ötletadó Muhina – teánál erősebb italt kedvelő, de mindig a feleség mellett legyeskedő – férje volt.
A konspirációkat kedvelők történetében egy fémfeldolgozással hírnevet szerzett mérnök is szerepet kap. E találmányairól méltán elismert újító fémpoharak előállításán dolgozott. Miután a terveket tartalmazó mappát Vera Muhina meglátta, a poharakat azonnal üvegből készültekké változtatta…
A festészet szerelmesei – képekkel igazolva – állítják, hogy a klasszikus csiszolt pohár már a 20. század elején létezett. Ékes-képes bizonyítéka ennek Petrov-Vodkin Reggeli csendélet című képe (Петров-Водкин «Утренний натюрморт», 1918).
(2) Volt, nem volt… lett
Az 1940-es években ugyanis a közétkeztetésben megjelent (aztán nagyon hamar ki is vonták) a szovjet fejlesztésű mosogatógép, amelyhez könnyen elmosható, kevésbé törékeny poharat kellett találni. Így született meg tehát nem a dizájn, hanem a praktikum miatt a speciálisan e célra kitalált pohár («гранчак»), amelynek – eltérően az esetlegesen már korábban is gyártott változatoktól – a fenti részén (mint a hordón az abroncs) ún. erősítő gyűrű, perem található. Tengerészkifejezés alapján ez a pohárrész a ’vízvonal’, vagyis «Марусин поясок» nevet kapta.
A csurig töltött pohárba 2 dl, a vonalig töltöttbe 1,67 dl (167 граммов) folyadék fért. Erre a tudásra különösen az alkoholtilalmas hruscsovi (és utáni) években volt szükség, hiszen a vodkásüvegtől minél hamarabb meg kellett szabadulni. Viszont a félliteres vodkát nem lehetett azonnal elfogyasztani (mivel két pohárba nem fért bele); de ha három, csak vonalig öntött pohárba porciózták szét, igazságosan meg lehetett osztozni az üveg tartalmán. Így született meg a «налить по Марусин поясок» ’a vízvonalig tölt’ állandósult kifejezés.
(3) Adatoló
A két és fél deciliteres (később a fél-, egy-, másfél-, két-, három és fél deciliteres; стаканы объёмов в 50, 100, 150, 200 и 350 мл) poharak gyártása 1943. szeptember 11-én indult meg Gusz-Hrusztáljnijben. Az alaptípuson 16 „csiszolás, oldal” van, de készítettek 12-es, 14-es, 16-os, 18-as, 20-as poharat is (вaриaции 12, 14, 16, 18 и 20 грaнeй). És a nagy sikerre, igényre tekintettel megszületett a pohár korsósított változata is, a «гранёная кружка».
A pohár alján „nyomtatva” szerepelt az ár: a 16-os alaptípus 7, a 20-as jelzésű 14 kopejkába került.
A poharat ’malenkovszkij’-nak («маленковский») is hívták. Malenkov politikus rendelte el ugyanis, hogy bizonyos katonai szolgálatot teljesítő személyek minden ebédhez 200 grammnyi vodkát kapjanak. Aki viszont nem fogyasztott alkoholt, az ezt a vodkát egypohárnyi dohányra vagy cukorra válthatta be.
A poharat sütéskor-főzéskor pogácsaszaggatóként, mérceként is használták, akik pedig megőriztek néhányat az eredetiből, használják ma is: az egypohárnyi víz 2 dl (200 г), ugyanez liszttel 13 dkg, cukorral 18 dkg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése