Talán még egy-két garázsból kigördül

Az utóbbi időben feltűnően sok az autós téma a hírportálokon: kivonták, átalakították, átkeresztelték, debütál, olcsóbb lett, gyorsul, utánzat, fullos... vagy előkerül egy megjelenés előtt elkattintott fotó, bemutatkozik egy régi-új márka, feltűnik a színen egy környezetkímélő autó… 2021-es hír az is, hogy a Lada kivonul Európából… és az is, milyen lenne a mai kornak megfelelő GAZ-3102-es Volga…


1) Автомобилы. Szovjet autók
Горьковский автомобильный завод ~ ГАЗ. A Gorkiji Autógyár ~ GAZ három márkája
Az átszervezések után is megmaradt a szarvasos, gyár nevével kiegészített, pajzsot idéző GAZ-logó.
      Волга. Volga
A gorkiji (ma ismét Nyizsnyij Novgorod) autógyár terméke nem véletlenül viseli ezt a nevet, hiszen a város a Volga partján helyezkedik el. A múlt század közepén – amerikai autók mintájára – még fémszarvas is került a kocsik elejére.

      Победа. Pobeda ~ Pobjeda ’győzelem’
Leghíresebb az 1946‒1958-ig gyártott M-20-as modell. A logó elmaradhatatlan piros alapján lévő M betű sokféleképpen feloldható. Felidézi a Nyizsnyij Novgorod-i Kreml falának a fogazatát, valamint a Volga madarának, vagyis a sirálynak a sziluettjét. De valójában Molotov népbiztos nevét rejti (молотовец ’molotovista, Molotov-követő, ~ -munkatárs’). Már az első, 1933-as modell elnevezésében is benne van: Молотовец-Первый, hiszen volt idő, amikor a gyár Molotov nevét viselte. Az M-modell az эмка ’emka’
A városi legenda szerint az autót Rogyinának (Родина), vagyis ’hazá’-nak akarták nevezni. Ám amikor Sztálin megkérdezte: de elvtársak, mennyiért fogják eladni a ’Hazá’-nkat, a tervezők azon nyomban ‒ önbírálatot gyakorolva ‒ ’győzelem’-re változtatták a nevet. Tetszetős és hihetőnek tűnő történet, ám az igazság az, hogy a 20-as modell az első pillanattól kezdve Pobedaként szerepelt; a Rogyina a soha el nem készült M-21-est jelölte volna.

      Чайка. Csajka ’sirály’
A Csajka amerikai módit követő luxusautó; ahogy a hatvanas-hetvenes évek magyar szlengje nevezte: autó mint kanapé (vagy: mint rökamié!). A gyár sikerdarabjai az 1960-as és 1980-as évek között készültek. 
Fennmaradt az a történet, amely szerint a szakemberek azon vitáztak, mi legyen az új márka neve: Csajka (Чайка ’sirály’) vagy Sztrela (Стрела ’nyíl’). Az egyik munkatárs így érvelt: Kérditek, miért ’sirály’? Akkor képzeljétek magatok elé a Volga folyónkat. Mi repdes felette? Ugye hogy a sirály? Na, a gyárunknak is van már Volgája, s most fölé kerül a Csajka. Hát így történt a névadás. A logó is ezt a szárnyaló madarat jelképezi.

      3A  Ульяновский автомобильный завод – УАЗ. Uljanovszki Autógyár ~ UAZ: majdnem ugyanaz
A ZiL egyik üzemegységeként hozták létre az 1940-es években az UAZ-t. Jelenleg városi (sport)terepjárókat [sport utility vehicle ~ SUV ~ внедорожный автомобиль ~ внедорожник) gyárt. Emblémája azért különleges, mert a stilizált fecske kísértetiesen hasonlít a GAZ által gyártott Csajka sirály rajzolatára.
A mostani ZiL, azaz a Lihacsov-gyár [Завод имени Лихачёва ~ ЗиЛ] – az egykor világszerte keresett limuzingyártó – teljesen átállt haszonjárművek (teherautók, traktorok, buszok) gyártására.

      Москвич. Moszkvics ’moszkvai (lakos)’
Kezdetben az emblémán a (sok átnevezésen átesett, az MZMA-ból [Московский завод малолитражных автомобилей] lett) gyárnév rövidített neve, az AZLK [Автомобильный завод имени Ленинского комсомола] szerepelt; ezt váltotta a márkanév első betűje, a stilizált M. Az AvtoVAZ mögött örök második gyárat 2010-ben bezárták.

      Запорожец. Zaporozsec ’zaporozsjei (lakos)’
Az ukránná lett, több átnevezésen is átesett egykori ZAZ (Запорожский автомобильный завод ~ ЗАЗ) emblémája is megújult (a képen a régi logotípia látható). Ha valaki emlékszik még rá, akkor talán fel tudja idézni, hogy fűtés nem volt ebben az autóban, de – szó szerint – a hátsó ülés közelébe (tartozékként) beállított kályhával mégis lehetett fűteni; s talán az sem merült feledésbe, hogy záporjózsiként ~ záposjóskaként emlegették.

      Лада. Lada 
Az orosz személyautókat gyártó legnagyobb (de jelenleg a nyugat-európai autógyártók leányvállalataként működő) cég a Togliattiban lévő (Тольятти) AvtoVAZ [Волжский автомобильный завод ~ ВАЗ ~ АвтоВАЗ]. Legfőbb terméke a Lada, amelynek a logója – több változatot megélve – egy ősi vitorlást ábrázol.
A лада a házasulandóknak adott ’szülői beleegyezés ~ мир, согласие’ jelentésű лад szóból származik, és – általános nemű főnévként – a szeretett női és/vagy férfi házastárs megnevezésére szolgált. Rokonságban áll a ’jól, nyugalomban; helyes, rendben’ jelentésű ладно határozó- és mondatszóval.
Belföldi használatra e kocsikat Zsiguli (Жигули) néven kezdték forgalmazni. A Zsiguli a Volga partján található hegyvonulat. Amikor azonban az autók iránt külföldi érdeklődés mutatkozott, akkor a gyártók – a jó hangzásra és a könnyebb kiejtésre hivatkozva – a névváltoztatás mellett döntöttek (a ’zsiguli’ hangalak ugyanis kísértetiesen hasonlít a dzsigolóra (oroszul: жиголо), ráadásul az elnevezésben – bár számos szómagyarázat ismert – a volgai hajóvontatókra utaló, negatív hangzású és tartalmú джегуле török szó rejlik). Többes számú főnév (42-летние «Жигули» в идеальном состоянии продали за 18 295 долларов ’jó állapotban lévő, 42 éves Zsiguli 18295 dollárért kelt el'). 
De mégis hogyan kerül csónak az autóra? Jó, ott a Volga. És...
Az első, 1970-es embléma ötlete egy karosszériatervező mérnöktől származik: ő egy fordított ötszögben helyezte el a B betűbe simuló vitorlás csónak egyszerűsített képét. Történhetett mindez azért is, mert a ладa és a ладья (ami egyébként a лoдья ’csónak’ ősrégi elírásának következménye) igen-igen hasonló.

2) Автомобильные заводы и производители автобусов, троллейбусов, автоприцепов и автокомпонентов. 
     Személygépkocsik, autóbuszok, trolibuszok, utánfutók, autóalkatrészek
     Заводы

Ответьте по-русски. Melyik városban gyártanak...?
     → autóalkatrészeket: _________________________________ 
     → autóbuszokat: _________________________________  
     → dízeles teherautókat: _________________________________  
     → könnyű teherautókat: _________________________________  
     → mikrobuszokat: _________________________________  
     → személygépkocsikat: _________________________________  
     → teherautókat: _________________________________  
     → terepjáró-alvázakat: _________________________________  
     → terepjárókat: _________________________________  
     → trolibuszokat : _________________________________
Ключ: → в Магнитогорске → в Санкт-Петербурге → в Набережных Челнах → в Ульяновске, в Нижнем Новгороде → в Ульяновске → в Тольятти → в Санкт-Петербурге, в Нижнем Новгороде → в Брянске → в Ульяновске → в Энгельсе

3) Visszatekintő

ЗАПОМИНАЛКА
лого
logó
логотип
logotípia
символика
szimbolika
пиктограм
piktogram
эмблема
embléma

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Nagy Péter Moszkvában

Szoborrá vált betű