Már annyiszor jött...

…itt a blogon december hatodikán a Mikulás. Ezért is, és azért is, mert az orosz Дед Мороз és Снегурочка nevű unokája otthon még csak készülődik a december végi szereplésre, olyan helyet kerestem, ahol előszeretettel ábrázolják ezt az ajándékosztó párost.
 

1) Палехская миниатюра. A palehi miniatúra
Kialakulásának története arról győz meg, hogy az emberi lelemény a kilátástalan helyzeteket is feloldja. Az 1917 után háttérbe szorított egyház megszűnt nemcsak mint vallásgyakorlást irányító társadalmi szervezet, hanem mint kegytárgymegrendelő is. Ezért a Moszkvától északkeletre elhelyezkedő település ikonfestői munka nélkül maradtak. Ám a festészetben szerzett gyakorlatukkal az 1920-as évek elején létrehozták a világon egyedülálló palehi lakkfestészetet (1925-ben már a párizsi világkiállításon mutatkoztak be). A fekete papírmaséból készült tárgyakat (шкатулки, брошки, картины, пепельницы, заколки для галстука, игольницы...) temperával festik meg, majd átlátszó lakkal vonják be. A fekete alapon dús és aprólékos kidolgozású, aranyozott munkákon – az ikonfestészet szabályait követve – többnyire népköltészetből vett jelenetek szerepelnek. 

2) «кто ищет, находит» (Лк 11:10). „aki keres, talál” (Lk 11,10) 
    Milyen hagyományos és újabb termékek szerepelnek a palehi mesterek kínálatában?
        — ручки, azaz ’tollak’ 
        — шкатулки, azaz ’____________________’
        — новогодние шары, azaz ’____________________’
        — корпоративные подарки, azaz ’____________________’
        — кардхолдеры, azaz ’____________________’
        — пеналы, azaz ’____________________’
        — визитницы, azaz ’____________________’
    Сколько стоят шкатулки?
A tűzmadaras doboz 6390 rubelért vehető meg. A 8 × 10 cm-es, cárnős skatulka ára 12590 rubel, de a Gagarin-ikonos dobozt 25990 rubelért kínálják. A kulcsra zárható, fedelén trojkát ábrázoló, 25 × 35 cm-es doboz 62990 rubelbe kerül.
    Шкатулка с ключиком «Тройка» — _____________________.
    Шкатулка «Поехали» — _____________________.
    Шкатулка «Шамаханская царица» — _____________________.
    Шкатулка Жар-птица — _____________________.

3) Visszatekintő
 
4) Take home message
### лаковая миниатюра   
### темпера 
### папье-маше (nem rag., seml.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Nagy Péter Moszkvában

Szoborrá vált betű