Érdemes levest enni?

Mindenképpen, hiszen az élvezeti értéke mellett a szervezetünkre is jótékonyan hat. 
De tudunk-e levest enni olyan érzéssel és odaadással, mint ahogyan azt Latinovits Zoltán tette a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád című filmben?  
S hogy melyiket szeretjük? Van két olyan leves, amelyet a két kedvenc éttermünkben soha ki nem hagyunk. És az otthoniak közül se feledkezzünk el az ahogy-csak-a-mamák-tudták-elkészíteni csipetkáról és a lassú-tűzön-gyöngyözve-elkészülő vasárnapi tyúkhúslevesről, a bográcsban főtt dunai halászléről, valamint a vasárnap-még-finomabb szombati fehérlevesről és a karácsonyi gyümölcslevesről… No, meg a többiről, amely az ízével-illatával-színével az asztalnál marasztal...  


1) Супы. Levesek
A régi századokban is létezett levesszerű étel, habár a vándorló életmód nem igazán kedvezett a „szilárd élelmiszerek híg alakban való elkészítésének”. A mai értelemben vett leves a reneszánsz idején vált az étkezés részévé a dél-európai területeken. 
Az a szakács, amelyik szeretné elkészíteni a világ valamennyi levesét, legalább százötven alaplevesre készüljön fel – és ha ezek változatait is szeretné kipróbálni, akkor már ezernél is több leves hozzávalóját kell beszereznie. Étteremben dolgozó ismerősömtől tudom, hogy csak húslevesből több mint húszféle létezik.
Az orosz суп ’leves’ a francia soupe 18. századi átvétele. A magyarban lévő régies zupa ’katonáknak reggelire osztott rántott leves’.
A похлёбка a ’barna kenyérrel fogyasztott, alapvetően egyféle zöldségből készített leves’, valamint a ’rossz, híg leves’ neve. Eredetét tévesen kapcsolják a хлеб szóhoz. A похлёбка főnév bizonyítottan a ’kanalaz, szürcsöl, nagyokat nyelve eszik’ jelentésű хлебать igéből származik.
I. Péter idején hat alapleves létezett:
        (1) щи ’káposztaleves’;
        (2) рассольники ’uborkaleves’;
        (3) ухи ’halleves’;
        (4) солянки ’dús, húsos-zöldséges, savanykás leves’;
        (5) борщи ’céklaleves’;
        (6) похлёбки ’zöldségleves, egyféle zöldségből’.

2) Какой суп вам нравится больше всего? Melyik a kedvenc?
    горячий; холодный 
    на воде (щи, бульон); на квасе, пиве (окрошка ’hideg zöldségleves’); на молоке; на вине; на фруктовом соке 
    овощной; мясной; рыбный; грибной; молочный; фруктовый; из мучных изделий; из морепродуктов; из водорослей
    заправочный-загущённый (’sűrített [rántott, habart... ]’) мукой, яйцом, кисломолочными продуктами; суп-пюре
    Kedvencem a hideg gyümölcsleves. Gyakran készítek gombalevest, néha tengergyümölcseiből vagy algából is. 
    __________________________________________________________________________________________________________

3) Какие супы вы пробовали? Melyiket kóstolta?
    ___: борщ
    ___: бульон
    ___: луковый суп
    ___: молочный суп
    ___: окрошка
    ___: рассольник
    ___: рыбной суп
    ___: суп из водорослей
    ___: суп из корней сельдерея
    ___: суп из морепродуктов 
    ___: суп из сухофруктов
    ___: суп-гуляш
    ___: уха
    ___: харчо
    ___: щи

4) Первая в России кулинарная книга. Az első orosz szakácskönyv
Mintapéldánynak a 16. század közepén összeállított Domosztroj című ún. házi rendet, vagyis a családi élet, gazdálkodás és erények kódexét tartják («Домострой» — кодекс правил домашнего хозяйства и семейной жизни составил протопоп Сильвестр в XVI веке при Иване Грозном).
Az első – mai értelemben vett – szakácskönyv a 18. század második felében jelent meg. A háromrészes gyűjteményt bőséges szójegyzék zárja («Поваренные записки» Сергея Друковцева — кулинарная книга в трёх частях «О супах», «О соусах» и «О рыбном кушанье»).
    Что такое «Домострой»?
    При ком он был составлен?
    Когда вышла первая в современном понимании российская книга кулинарных рецептов?
    Какие рецепты есть в первой русской кулинарной книге?
    Кто вас (на)учил готовить?
    Как вы готовите? По кулинарной книге, по рецептам в интернете или без рецептов?

5) Visszatekintő

6) Take home message
### суп остыл ’kihűlt a leves’
### разливать/разлить суп ’levest mer, szed’
### поесть супу ’eszik egy kis levest’

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Az a bizonyos kis fekete

Kulics a kuglóf