Nevelési tanácsadás

A cím nem a magyar fogalmaink szerinti ’nevelési tanácsadó’-ra utal. Hanem arra, hogyan lehet az illem, etikett, netán a protokoll szabályait elsajátítani, valamint arra, hogyan  legyünk eredetiek, kevésbé szokványosak.
Sokféleképpen meg lehet ezt tenni. Az egyik láttató és szórakoztató mód a helyzetgyakorlatszerű minisorozat. Mint a Jeralas («Ерала́ш») című. De hasznos lehet egy jól eltalált kérdés is.


1) «Ералаш». Jeralas 
A Jeralas gyerekeknek szóló, különböző epizódokból álló, 1974-től mind a mai napig gyártott szovjet‒orosz film(híradó)folyam, amelyet kezdetben csak a mozihíradó előtt, majd a tv-ben is játszottak. Eredetileg a felnőtteknek szánt (был ориентирован на взрослую аудиторию) «Фитиль» ’kanóc’ című híradó-előzetes párjának szánták. Feltehetően ezért volt a munkacíme «Фитилёк» ’kanócocska’. Viszont ma is találgatják, miért lett éppen Jeralas. Van, aki szerint egy néző ötlete alapján; más úgy véli, hogy a szovjet mozi legfőbb vezetőjének nevére (Филипп Ермаш) rímelt a cím; a harmadik csoport pedig azt bizonygatja, hogy egy Gorkij-elbeszélésben előforduló, ’összevisszaság, zagyvaság’ jelentésű ералаш-ból lett ‒ tulajdonnévként ‒ megnevező címmé. 

2) Юмористический киножурналдля детей. Vicces gyerekhíradó 
     №139 «Приветик!» №139. Csókolom! 139. rész

3) Лайфхакар. 25 вопросов ребёнку вместо скучного «Как дела в школе?»
     Lifehacker. Na, mi volt az iskolában? 
     Unalmas a ’na-mi-volt-az iskolában’ kérdést nap mint nap feltenni, miként rémségesen unalmas a ’semmi’ válasz is.
     (a) Tartalomfrissítéshez ajánlott mondatok. Список вопросов:
     (1) Расскажи, что сегодня заставило тебя рассмеяться.
     (2) С кем бы ты хотел сидеть в классе? А с кем бы не хотел? Почему?
     (3) Где в школе холоднее всего?
     (4) Какое самое странное слово тебе довелось сегодня услышать?
     (5) Если бы я встретила сегодня твою классную руководительницу, что бы она мне о тебе рассказала?
     (6) Как ты помог кому-то сегодня?
     (7) Как кто-то помог сегодня тебе?
     (8) Что нового ты сегодня узнал?
     (9) Какой момент был сегодня самым счастливым?
   (10) Когда тебе было скучно сегодня?
   (11) Если бы в класс прилетел космический корабль и пришельцы спросили тебя, кого забрать с собой,
           чьё имя ты бы назвал?
   (12) С кем из незнакомых детей тебе хотелось бы поиграть?
   (13) Расскажи что-то хорошее из того, что произошло сегодня.
   (14) Какое слово сегодня учительница произносила чаще всего?
   (15) Каких знаний и умений тебе не хватает в школе?
   (16) Что тебе хотелось бы побольше изучать в школе? А меньше?
   (17) Кто в твоём классе мог бы быть и повежливее?
   (18) Что ты делаешь на переменах?
   (19) Кто самый смешной в твоём классе и почему?
   (20) Что было сегодня на обед?
   (21) Если бы завтра ты стал учителем, что бы ты преподавал?
   (22) Кто из одноклассников слишком много учится?
   (23) С кем бы в классе ты поменялся местами и почему?
   (24) Использовал ли ты сегодня карандаш и для чего?
   (25) Какое лучшее событие сегодня случилось в школе? А худшее?

           _____: Melyik az iskola leghidegebb zuga?
           _____: Ha földönkívüliek jönnének az iskolába, és el akarnának vinni valakit, ki lenne az?
           _____: Ha holnap te lennél a tanár, mit tanítanál?
           _____: Min kellett ma nevetned?
           _____: Melyik szót ismételgette legtöbbször a tanító néni?
           _____: Melyik volt a legfurcsább szó, amit ma hallottál?

     (b) Folytatás. Какие у вас вопросы про школу?
           (1) _______________________________________________________?
           (2) _______________________________________________________?
           (3) _______________________________________________________?
           (4) _______________________________________________________?
           (5) _______________________________________________________?
           (6) _______________________________________________________?

3) Visszatekintő
„Messze van az a mozi…” (EM–BI)
Ez nem zdrásztutyi
Mi ez? Na, mi ez? Mi a csuda ez?
Hétvégi tudakozó a hogylétről

ЗАПОМИНАЛКА
здрасти-мордасти ~ ну и ну ~ вот те на
szeva
приветик
szióka; puszika; csókolom!
хай ~ хей ~ хэллоу ~ хэлло ~ хаюшки
hi ~ háj, hellóka
салют
üdv
Сколько лет, сколько зим.
Ezer éve nem láttalak!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Nagy Péter Moszkvában

Szoborrá vált betű