Rendben mennek a dolgok

Nagy valószínűséggel az egyik első mondat, amit az oroszul tanuló megtanul, a „что ты делаешь”, vagyis ’mit csinálsz’. Ebből az igéből keletkezett a kiterjedt jelentésű дело ’dolog, munka, tett, ügy, eset, feladat, helyzet’. A régies ’üzleti ügy’ újabban ’vállalkozás, cég’ tartalommal tért vissza.


1) «Шапка — для тепла, шляпа — для имиджа». A sapka meleget ad, a kalap ‒ arculatot 
     Фразеологизм. Egy szólás két alakja
A дело в шляпе ~ дело в шапке [vagyis a dolog, az ügy a kalapban ~ sapkában van] állandósult kifejezést a következő tartalommal használják: ’minden kész, minden rendben; az ügy el van intézve; megy, mint a karikacsapás’.  
Elképzelhető, hogy a kifejezés arra a – Rettenetes (Rettegett) Iván uralkodásakor kialakult – bírói gyakorlatra utal, mely szerint a bírák egyes ügyekben sapkából ~ kalapból kihúzott sorshúzással döntöttek (жребий тянули из шляпы судьи). A magyarázat – vélik egyesek – azért nem állja meg a helyét, mert a шляпа szó jóval később (Borisz Godunov idején) jelent meg az orosz nyelvben; ezzel szemben mások azzal érvelnek, hogy a kifejezésnek van IV. Iván korában már létező fejfedőre, sapkára utaló változata is.    
A kedvelt magyarázatok közé tartozik az, amely a kifejezés megszületését még a posta előtti időszakba helyezi. Ekkor ugyanis a futárok a kalapjuk ~ sapkájuk alá rejtve juttatták el a küldeményeket a címzettekhez.
Igen népszerű értelmezés az is, mely szerint a bírói döntésben részt vevő személyek azért viseltek kalapot, hogy abba tegyék a megvesztegetéskor kapott pénzt (получить, брать взятку). Ezt a verziót lehet meghallgatni a (feliratozott) videóban

2) К делу! К переводу! Fordítós munkára fel! 
     — Mi történt? 
     — Anti ügyei nagyon nincsenek rendben. Arról van szó, hogy kipattant a dolog. 
     — Miféle ügy?
     — Azt mondják, hogy valamiféle bűnügy. 
     — De ez szörnyű!
     — Bizony, nem tréfadolog! Tavaly első dolga volt, hogy saját vállalkozást hozzon létre. A barátai is mondogatták: rajta, láss hozzá. Sok üzleti tárgyalása volt, és igazából minden egyszerűnek tűnt. Sőt: minden rendben volt. Azonban múlt héten egy ismertelen férfi (mint kiderült, valójában egy bandita) így figyelmeztette: Anton Pavlovics, nincs ez így rendjén! Az Ön vállalkozásának befellegzett!
     (ближе) к делу! rajta, láss(unk) hozzá
     в чём дело? mi történt?
     дело в том, что  arról van szó, hogy…; az a helyzet; az a lényeg
     дело в шапке ~ шляпе minden kész, minden rendben, megy, mint a karikacsapás
     дело вышло наружу a dolog kipattant 
     дело грубое durva, botrányos 
     дело нешуточное nem tréfadolog 
     дело у него плохо обстоит nincsenek rendben a dolgai; rosszul áll a szénája 
     деловая встреча üzleti megbeszélés, tárgyalás, találkozó
     делу конец vége a dolognak, befellegzett
     на деле igazából
     на самом деле valójában
     не дело nincs ez így rendjén
     открыть своё дело vállalkozást hoz létre
     первым делом első dolga volt
     странное дело szörnyű dolog 
     уголовное дело bűnügy 

3) Этикет. Javaslat – kalapviselethez
„Férfiként a kalapot (egyébként a sapkát és baseballsapkát is) egy helyiségbe belépve illik levenni.
Nők zárt helyiségben is maradhatnak kalapban, kivéve étkezéskor, illetve ha zavarnak másokat vele a kilátásban (színházban, operában).” (Protokollkommunikáció)


4) Фильм и песня. Film és betétdal
     Фильм «Дело было в Пенькове» (1957) 
     Песня из к.ф. «Дело было в Пенькове» 
На улицах Саратова, 
Парней так много холостых, 
А я люблю женатого. 
Эх, рано он завел семью – 
Печальная история. 
Я от себя любовь таю, 
А от него тем более. 
Я от него бежать хочу, 
Лишь только он покажется. 
А вдруг все то, о чем молчу, 
Само собою скажется? 
Его я видеть не должна, 
Боюсь ему понравиться. 
С любовью справлюсь я одна, 
А вместе нам не справиться. 
     ____________________________________________: a szerelemmel megbirkózom magam is
     ____________________________________________: félek, hogy megtetszem neki
     ____________________________________________: korán alapított családot
     ____________________________________________: legszívesebben elfutnék előle 
     ____________________________________________: még magam előtt is titkolom a szerelmet
     ____________________________________________: milyen sok nőtlen férfi van
     ____________________________________________: nős férfit szeretek
     ____________________________________________: szomorú történet

4) Visszatekintő

ЗАПОМИНАЛКА
я мечтаю о своём деле
saját cégről álmodom
у меня нет своего дела
nincs még cégem
я открыла своё дело
saját céget hoztam létre
это моё дело
ez az én cégem
это не моё дело
ez nem az én cégem

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Nagy Péter Moszkvában

Szoborrá vált betű