Halló, halló!

Szinte a kezünkhöz nőtt a telefon… Mégis – csupán megérzés, ugyanis számokkal igazolt vizsgálat nincs mögötte – úgy tűnik, telefonáláskor sokkal kevesebbet hallózunk, mint amikor kurta zsineggel asztalkához kötött, hagyományos telefonon beszéltünk. És ahogy leírtam a ’beszéltünk’-et, azonnal kedvem támadt ’beszélgetünk’-re módosítani, hiszen nagyon sok esetben – különösen a járvány miatt megváltozott körülmények hatására – a mobiltelefon lett a személyes, élőszóbeli találkozásokat helyettesítő beszélgetések közvetítő eszköze.


1) Алло, алё? Halló, helló?
A hallóval is ugyanaz történt, mint a legtöbb nemzetközi szóval. Azok a nyelvek, amelyekben felbukkant a telefonbeszélgetést indító, kapcsolatfelvevő halló, igyekeztek (mindmáig próbálkoznak) bizonygatni szülői-rokoni voltukat, vagyis azt, hogy tőlük származik ez a világ számos nyelvén azonosan vagy hasonlóan hangzó telefonos szó.
A Magyar etimológiai szótár szerint a halló „‘figyelemkeltő kiáltás’; ‘‹telefonban jelentkezéskor› hallom, itt vagyok’. Német eredetű szó, de hasonló van más nyelvekben is: angol hallo, hullo, hello (bizalmas üdvözlésként is), francia allô, spanyol holá (‘bizalmas üdvözlés’). A telefonban való jelentkezés szavaként az amerikai angolból terjedt el; hazai meghonosodását segítette, hogy a hallom (lásd hall) igealakhoz formailag közel áll.”
Akit vonz a legendáriumok világa, itt is olvashat – Edisonra, Bellre, Puskás Tivadarra utaló – derűs magyarázatot a szó eredetéről.

2) «эхой» или «алло». „ahoy” vagy „hullo”
A kép- és videómegosztó közösségi hálózaton nyelvi érdekességeket közzétevő nyelviskola szerint:
Александр Белл (изобретатель телефона) считал, что первое слово в телефонной беседе должно быть ясным и чётким, чтобы с первых секунд было понятно слышно человека или нет. Поэтому он предложил использовать слово ahoy [эхой] — вариант приветствия из морского жаргона.
Чуть позже Томас Эдисон (американский изобретатель) во время переписки с президентом одной телеграфной компании предложил другой вариант — слово hullo, которое в итоге прижилась и со временем стало международным.
Любопытно, что это слово hullo русские заимствовали не напрямую, а через французский язык. Французское allô восходит к allons ’пойдём, идём, ну’.
    A szöveg szerint 
        – mi volt Bell javaslata?
        – mit javasolt Edison?
        – melyik nyelv közvetítésével lett orosszá a halló?  

3) Писать, произносить. Írás, kiejtés
Múlt század eleji magyar filmek bizonyítják, hogy az úri népek, de elsősorban a telefonos kisasszonyok előszeretettel mondták a telefonkagylóba a hallónál finomabbnak vélt hellót. Ennek emlékeként-utóhatásaként még ma is hallhatunk néha-néha (különösen az idősebbektől) vicces-jópofizó hellózást. Ez a megmosolyogtató telefonbeszélgetés-kezdet még mindig elfogadhatóbb, mint az egyre gyorsabban terjedő, fület sértő, karcos *mondjad! nyitás.

És az orosz nyelvben? Aki a múlt században kezdett tankönyvi orosz telefonbeszélgetéseket tanulni, annak a párbeszédindító алло kiejtése az [алё, vagyis aljó] lett. Így mondta az a néhány – valós orosz nyelvű – személy is, aki a látó- (stílszerűbben: halló)körbe került.
Ám ha ma megcsörrentjük oroszországi ismerősünket, megnézünk napjainkról szóló filmet…, az [алло]-t fogjuk szinte kivétel nélkül hallani. És ha segítségül kérjük a forvo-kiejtést, akkor is sorra az [алло] hangzik el. Annak ellenére, hogy az oroszországi internetes nyelvi szolgáltató az алло betűalakhoz az [алё] hangalakot kapcsolja.
Nem véletlen hát, hogy az [алло] ~ [алё] kétféle kiejtési mód generációs megkülönböztető jegy: a совок-nak, azaz szovjet vénségeknek titulált déd- és nagyszülők [алё]-ját a jelen fiataljai [алло]-ra váltották. 
Szintén életkorbeli különbséget jelez, ha valaki a telefonálást a на проводе ’a vonalban…’ vagy az у аппарата ’a telefonnál…’ szöveggel indítja. 

4) Слушаем, повторяем. Hallgatjuk, ismételgetjük 
    Melyik előadó énekében miképpen hangzik a címbeli szó?
            Loboda «Алло» (клип
            Егор Крид «Алло» (клип
            Алла Пугачева «Алло» (клип
    A forvo.com hallós ajánlata [a keresőbe bemásolva jelenik meg] 
            Алло! Слушаю Вас. 
            Алло! Привет! 
            Алло. Алло! Я Вас не слышу! Кто это? 
            Алло! Вас плохо слышно. 
            Алло, говорите громче! Вас плохо слышно.
            Алло! Ты где? / На приёме у врача. 
            Алло, ваш банковский служащий проглотил мою кредитку! 

5) Этикет. Etikett
    Онлайн-тест. Online teszt magyarul [Veszelszki Ágnes: Illemkalauz. Libri, 2021., 82‒85., Czikkely Panni rajzaival]
    Оценки по результату теста
        0—9 баллов: неудовлетворительно
                     Вам стоит подробнее познакомиться с книгой «Illemkalauz». 
        10—15 баллов: удовлетворительно 
                    Не забывайте перелистывать путеводитель по этикету.  
        16—21 баллов: хорошо
                    Вы прекрасноо разбираетесь в теме этикета. 
        22—30 баллов: отлично
                    Вы ‒ прфессионал этикета. 

6) Visszatekintő

7) Take home message
### алло ~ слушаю
### это говорит...
### вы ошиблись номером

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Nagy Péter Moszkvában

Szoborrá vált betű