Tévedni – lehet, javítani – érdemes

Szokásom, amióta olvasok, hogy a könyvek utolsó lapjára/oldalára ceruzával feljegyzem azokat az oldalszámokat, amelyeken érdekességet, megfontolni valót, továbbgondolandót, netán hibát, pontatlanságot találok. Előfordul olyan is, hogy ceruzavonás nélkül marad a zárólap, de nagyon ritkán akad olyan is, mint Orlandó Figes A suttogókja, amelyben majdnem kevés lett a hely a megjegyzések, tévedések följegyzésére.


1) Лес рубят — щепки летят. Ahol fát vágnak – ott hullik a forgács
    Az oldalszámok Orlando Figes A suttogók (Európa Könyvkiadó, 2023, ford.: Bihari Péter) könyvére vonatkoznak.
   (1)   
…Jevának született egy fia; Vinek nevezték el, Lenin tiszteletére (apai és keresztneve első betűinek összekapcsolásával). (62)
Ha Lenin teljes nevében az apai nevet követné a keresztnév, akkor a kisfiú nem Vi, hanem Iv lenne; viszont a nevek valós (Vlagyimir Iljics ~ Владимир Ильич) sorrendje alapján megalkotható a Ви ~ Vi előnév.
   (2)   
Markszenya ritkán találkozott a szüleivel.
[Mark és Engels nevéből – 1917 után gyakran adtak efféle forradalmi neveket.] (39)
A lábjegyzetben lévő – itt szögletes zárójelben idézett – kiegészítés helytálló, ám a név nem *Markszenya, hanem – kemény tővel – Markszena (Марксена). 
   (3)   
Őket nevezték liszenci-nek (szó szerint: választójog nélküli): az orosz népnek ezt a részét – főleg a régi értelmiség, kispolgárság, papság tartozott ide – akiket megfosztottak a polgári és politikai jogaiktól. (74)
A ’választójog nélküli személy’ лишенец (többes számban: лишенцы), átbetűsítve: lisenci[Az interpunkcó módosításától eltekintek.]
   (4)   
…attól lehetett tartani, hogy az éhező, lázadozó parasztok elárasztják az iparvárosokat – ezért a Politikai Iroda
bevezette a belső útlevél rendszertét…
(142)
Az igazolvány és az útlevél különbségéről szól az Amikor a kevesebb a jobb című poszt. 
A párt (egyik) legfőbb szerve a Политическое бюро / Политбюро, vagyis a Politikai, ill. a Központi Bizottság (és nem *Iroda) volt.
   (5)   
Nyikolaj Patolicsev, az első ötéves terv terv egyik vidvizsnyenc-einek egyike… (249)
A ’kiemelt, kegyelt, kiválasztott személy/ek’ выдвиженец, ill. выдвиженцы; átírt alakjuk:  vidvizsenyec és vidvizsenci.
   (6)   
A fantasztikus álmok és illúziók városában az alapozást az a háztömb jelentette, amelyen
– egy lerombolt templom helyén – a Kultúra Palotáját akarták felépíteni.
(251)
De sosem épült fel, dadus – fűzhetnénk hozzá ezt a módosított, enyhén fanyar szállóigét Alfonzó Ványadt bácsi című paródiájából.
A szövegrész a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházra utal, amelyet 1931-ben leromboltak, hogy helyén magasodjék a világ leg-épülete, a Дворец советов, amely a Szovjetek (és nem az idézetben pontatlanul megjelölt *Kultúra) palotája nevet viselte volna. Az építményt – a rajta lévő százméteres Lenin-szoborral – 415 méter magasnak tervezték. Ám a háború megakasztotta ennek az építészeti giccsnek a felépítését.
A grandiózus tervről azonban nem mondtak le, csak átalakították: a függőlegesből vízszintes lett, és 1960-ra elkészült a főváros közepén a világ egyik legnagyobb kültéri uszodája, a бассейн «Москва». 
Nem nyújtott kellemes látványt, emellett még életveszélyes is volt (a négy méter mély medencékben sokan lelték halálukat, ezért betonozással 1,85 méteresre kellett csökkenteni a medencemélységet); hamar jelentkezett a környezetkárosító hatás is (a harmincfokosra felmelegített vízfelület párolgása megrongálta a környező épületeket); az üzemeltetés óriási összegeket emésztett fel. És volt még egy nagyon fontos ellenérv: a moszkvaiak nem barátkoztak meg a székesegyház–uszoda-cserével, egyenesen a város szégyenének tartották a vízikomplexumot. A társadalmi változások is hozzásegítették az ortodox egyházat ahhoz, hogy az 1990-es években visszaépítse, 2000-ben pedig felszentelje a Megváltó Krisztus székesegyházat (Храм Христа Спасителя). 
   (7)   
A tömeges letartóztatásokat a régi bölcsességgel magyarázták meg: „lesz rubijat – scsepki letyjat”,
„Ahol fát vágnak – ott hullik a forgács”…
(252–3)
Oroszul ez a szólás: лес рубят — щепки летят. Átbetűzve: lesz rubjat – scsepki letyat.
   (8)   
Nem valószínű, hogy Szklovszkij meggyőződésből írta, amit írt… (258)
A 20. század publicistája, irodalomkritikusa, az orosz formalizmus egyik vezéralakja Viktor Boriszovics Sklovszkij (Виктор Борисович Шкловский) volt. A nevét angolul is Shklovsky alakban használják. 
   (9)   
[Szimonov első felesége] Natalja Tipot, egy jól ismert színházi ember lánya… (262)
Az apa Viktor Jakovlevics Ginzburg, akinek csak a művészneve volt Viktor Tipot.
Így Szimonov első feleségének a születési neve Natalja Viktorovna Ginzburg (Наталья Викторовна Гинзбург). 
   (10)   
Amikor 1936-ban kiengedték a Verknyeuralszk börtönből, Tatyjanát először Uralszkba, majd Alma-Atába száműzték. (290)
A városnév: Верхнеуральск, tehát Verhnyeuralszkk helyett h-val (az írásgyakorlatban nem érvényesülő szabály szerint viszont Verhnyeural(j)szk és Ural(j)szk lenne a két településnév).
   (11)   
…dühösen kezdet idézni a 19. századi költő, Dmitrij Venivitinov egyik lázító versét… (297)
A 19. századi orosz költő neve: Dmitrij Venyevityinov (Дмитрий Владимирович Веневитинов).
   (12)   
B. Sztarkov: Arergardnye boj sztaroj partinoj gvargyii, in: Onyi ne malcsáli. (300)
Az 1991-ben kiadott könyv címe: Они не молчали, a Sztarkov-írásé pedig: Арьергардные бои старой партийной гвардии.
Önök szerint miképpen kell leírni a címeket latin betűkkel?
   (13)   
A „kulákhadműveletet” összekötötték a helyi szovjetekben végzett általános tisztogatással, amely a határ menti területeken különösen brutálisan ment végbe, illetve ugyanúgy a Donbászban és Nyugat-Szibériában… (310–1)
A Donyec-medence ukrán neve: Донецький басейнДонбас, ebből lett a Donbasz és a Donbász, az orosz elnevezése: Донецкий бассейн ~ Донбасс, magyarul: Donbassz. Ezért e földrajzi név írásmódját az ukrán vagy az orosz nyelvi hivatkozás határozza meg.
A magyar nyelvű internetes szövegekben a területnév előfordulásának gyakorisági sorrendje: Donbasz > Donbassz > Donbász.
   (14)   
Az NKVD-tiszt kürülnézett papa irodájában (mindig emlékezni fogok a nevére: Bjegel)… 
[néhány sorral lentebb]
Beigel széles mozdulatokkal kitépte az oldalakat a tankönyvből… (318)
Kinek a nevére kell emlékezni? Bjegelére vagy Beigelére? 
[a Belügyi Népbiztosság = NKVD ~ НКВД < Народный комиссариат внутренних дел]
   (15)   
Zinaidát […] nyolc évre ítélték Akmolinszkban, a Hazaárulók Feleségeinek Munkatáborában (ALZhIR)… (405)
A kazahsztáni Akmolinszkban 1938–1953-ig fenntartott női tábor neve: Акмолинский лагерь жён изменников Родины; rövidítése: А. Л. Ж. И. Р. ~ АЛЖИР. „Magyarul” a rövidített név: ALZSIR.
   (16)   
Alekszandr […] tíz évet kapott a Szuhobezvodnyij lágerben, amely a Gorkij melletti Vetlag lágerkomplesszum része volt. (443)
A Vetlag munkatábor Vetluga (Ветлуга) település nevét viseli: Ветлужский исправительно-трудовой лагерь ~ Ветлужский ИТЛ ~ (népies nevén a Ветлужский лагерь kifejezés „mozaikosításával”) Ветлаг.
Сухобезводное – Nyizsnyij Novgorod (1932–1999-ig Gorkij) környéki település. A Сухобезводный лагерь-t az ott épített vasúti megállóról nevezték el.
A munkatábor jelzője nem lágy, hanem kemény tövű melléknév: szuhobezvodnij.
   (17)   
[a büntetőintézet] különösen erős megtorló rendszert (szpetc-rezsim) érvényesített a foglyokkal szemben… (451–2)
A специальный режим-ből lett спецрежим a szpecrezsim.
   (18)   
A Geroicseszkaja Krasznojarmitszkaja (Hősi Vörös Hadsereg) küldte őt [= Szimonovot] Hahlin Golba,
hogy tudósítson a Szovjetunió és a Japán uralta Mandzsúria közötti fegyveres konfliktusról.
(467)
Az 1939-es csata helyszíne: a Halhin-Gol (~ Halhin-gol ~ Halhín-gol) folyó. Az összecsapásra oroszul a бои на Халхин-Голе kifejezéssel hivatkoznak. 
A hadiújság neve: газета «Героическая красноармейская».
Ennek megfelelően a módosított szövegrészek: Geroicseszkaja krasznoarmejszkaja; Halhin-Golba [ez az ismerethiányról tanúskodó betűcserés földrajzi név a könyv további részében is javítandó].
   (19)   
Ez a belső konfliktus Szimonov számos művében érezhető, különösen első fontos darabjában,
A mi városunk fiatalember-ében (Paren iz nasevo goroda)…
(471)
Az 1941-es színmű: Парень из нашего города. Színpadképes magyar nyelvű fordítását Gáspár Endre készítette el 1950-ben Legény a talpán címmel.
Ha a könyvszerző a „darab”-nak „első fontos” jelzőt ad, akkor a könyvfordítónak illik a magyar olvasók számára ismert fordítás címét megadni.
Éppen ezért önök – a színműíró iránti tiszteletből – pontosítsák a zárójelben lévő *(Paren iz nasevo goroda) transzliterációt! 
   (20)   
Amit Szimonov a naplóiban leírt, a sosem publikálhatta volna a Krasznaja Zvezdá-ban, a Vörös Hadsereg központi lapjában… (482)
A magyar helyesírás szerint az újságnevekben minden (tartalmas) szó nagybetűs, az orosz szabályok szerint viszont csak az első szó: газета «Красная звезда» (bár a magyar átírási gyakorlat eltér a szabálytól). 
   (21)   
Speciális záróosztagokat (zagradotriagyi) állítottak fel a már működő NKVD-egységek támogatására…
Utóbbiakat [a harc elől megfutamodókat] különleges büntetőegységebe osztották be (strafrotyi)… (517)
Az átírás feloldásához és a „rotyi” elkerüléséhez a hivatkozott egységek: заградительные отряды ~ заградотряды és штрафные роты ~ штрафроты, vagyis: zagradotrjadi és strafroti.
   (22)   
Megünnepeltük a karácsonyt, a vízkeresztet, a boldogasszonyt, a húsvétot, a szentháromságot(545)
A keleti és a nyugati keresztény egyházak fogalomhasználata eltér. Az ortodox kereszténységben a pünkösdnek két neve van: Пятидесятница és Святая Троица. Náluk a pünkösdöt követő első vasárnap a szentekről megemlékező mindenszentek vasárnapja (День всех святых); a nyugati keresztény egyházban, ahol a pünkösd – ortodox fogalommal – Пятидесятница, a pünkösdöt követő első vasárnap a szentháromság ünnepe (Троица).
Tehát a megjelölt ünnep helyére (a ténylegesen ortodox ünnep, vagyis) a pünkösd kerül. 
   (23)   
…a katonazenekar Glinka hazafias himnuszát, a Szlavszijá-t játszotta („Dicsőség neked!) (558)
Az Ivan Szuszanyin operában elhangzó kórusének a «Славься». (2000 óta ez a mindenkori orosz elnök beiktatásának hivatalos dallama).
A katonazenekar tehát Glinka Szlavszja... kezdetű himnuszát játszotta.
   (24)   
(Ocsesztvennije arhivi…) (764)
A lábjegyzetben lévő hivatkozás arra a folyóiratra utal, amelynek a címe: Отечественные архивы. Ezért nem *Ocsesztvennije, hanem Otyecsesztvennije a megfelelő latin betűs szóalak.

2) Visszatekintő

3) На заметку
     ошибка  ’hiba’ 
Kicsinyítő képzős alakja az ошибочка. A hiba egyik fajtája a nyomdahiba, vagyis az опечатка.
A ’hibázik, hibát ejt, hibát követ el, téved, vét’ошибаться/ошибнуться, совершать/совершить ошибку, допускать/допустить ошибку.
Можно писать без грамматических ошибок; по ошибке набрать неправильный номер; исключить дурные, грубые, типичные, страшные, постыдные, маленькие ошибки.
Все люди ошибаются, но великие люди сознаются в ошибках. (Фонтенель) │ Единственная настоящая ошибка — не исправлять своих прошлых ошибок. (Конфуций)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

18 karikás

Nagy Péter Moszkvában

Szoborrá vált betű