«Знаки препинания […] пуговицы на мундире…» (А. П. Чехов) (1) Az orosz nyelvű szövegekben a 15–16. századig nem(igen) alkalmazták a központozást. Elsőként a pont (bár elsődlegesen nem mondatvéget jelölt, hanem a középzónában elhelyezve szöveget tagolt), másodikként a vessző jelent meg. A kérdő mondatot – kezdetben – pontosvessző zárta, majd elterjedt a mondatzáró kérdő- és a felkiáltójel, amelynek még a 16–18. században is kérdőpont ( точка вопросительная ), illetve csodálkozáspont ( точка удивления ) volt a neve. A kerek zárójel – mint az első páros írásjel – a 17. század elején került az orosz nyelv szabályzatába. A 18. századi szentimentalista író, Karamzin (így jegyzi az interpunkcióval foglalkozó szakirodalom) honosította meg az idéző- és a gondolatjelet, valamint a három pontot… A központozás szabályait elsőként Lomonoszov rögzítette 1755-ben az Orosz[országi] grammatika (« Российская грамматика ») című munkájában. (2) A kötőjel, elválasztójel, vagyis a дефис