„A digitális fényképezőgép feltalálása óta a tegnap és a ma soha nem látott mértékben él együtt: mintha elromlott volna a házban a hulladékakna, és ezért a hétköznapok minden szemete örökre velünk maradna. Nem kell többé spórolni a negatívval; csak nyomod a gombot, és még az is, amit utána kitörölsz, ott marad elraktározva a gép hosszú távú memóriájában. A felejtésnek a nemlét e majmának ikertestvérre született: az adattárolók holt memóriája. A családi fotóalbumot örömmel lapozod át, mert az a kevéske van benne összeválogatva, ami megmaradt . De mit kezdjünk egy olyan albummal, amelyben minden egyes pillanat, a múlt a maga teljes terjedelmében, el van raktározva? Azon a szélsőértéken, amely felé a fényképezés tart, a rögzített élet terjedelme megegyezik valódi hosszával – a hivatal dolgozik, de amit ír, senki nem olvassa. […] Az, amit a fényképek ma megőriznek, nem más, csak a halál teste : az a részünk, amely meg van fosztva személyes szabadságától és a választás lehetőségétől, amel...