Teázási ceremónia

Sokan úgy tartják, hogy I. Péter honosította meg a teázást. De a teaivást Oroszországban a kozákok tették ismertté a 16. század közepén a Kínával folytatott csatározásaikat követően.
A hagyományos orosz teázás hosszadalmas procedúra volt, hiszen egy-egy ilyen alkalommal személyenként akár hat-hét csészényi teát is elfogyasztottak az édes és sós süteményekkel, cukorral, lekvárféleségekkel dúsan megterített asztalnál. 

САМОВАР [szamavár]: A legismertebb orosz teázási ceremónia a szamovárhoz kapcsolódik, habár ezt a teakészítő edényt nem az oroszok találták ki. A szamovár I. Péter idején Hollandiából került Oroszországba; a művészi színvonalra emelt szamovárkészítés központja Tula városa lett.
A világ jelenleg legnagyobb szamovárja a harkovi vasútállomáson található: az 1,8 méter magas, több mint 300 kilogrammos, 360 literes szamovárból naponta akár 10000 ember is megteázhat. 

БЛЮДЦЕ [bljúcce]: Az orosz teázás másik jelképe a csészealátét. Egykor a kereskedők, iparosok ebből szürcsölték a teát, kellően megbotránkoztatva ezzel az arisztokratákat. Ha viszont a csészét rátették a csészealjra, ezzel azt jelezték, hogy már nem kívánnak több teát inni. Ugyancsak ezt jelentette a felfordított pohár vagy a csészében hagyott kiskanál is.

БАБA НА ЧАЙНИК [bába na csájnyik]: A szamovár tetején lévő teasűrítményt tartalmazó teáskannára (заварочный чайник), hogy ki ne hűljön, teáskanna-melegítőt helyeztek. Ez az (alapvetően) asszonyt formázó, díszes textilkiegészítő ma is népszerű.

ПОДСТАКАННИК [patsztakánnyik]: A szovjet időszak kedvelt teázóeszköze a (gyakran nemes)fémből készített poháralátét, pohárfogó.